2010. november 6., szombat

November 6, szombat.

Sziasztook :)


Na, akkor mesélek egy picit. :) Voltam ugye Ürömön, és nagyon jól éreztem magamat. :) Köszönöm hogy ottlehettem. :)
Holnap viszont elkezdek tanuli - muszáj lesz. Meg majd nézek Vámpírnaplókat dvd-n, hála Fanninak, hogy odaadta a cd-t. :) Meg rengeteget olvasok :O Fanni 7 könyvet kölcsönadott. :) Abból már elolvastam Hourglasst, ami szerintem nagyon gáz. A vége nem is értelmes, legalábbis én nem fogtam fel. Most pedig Shadowland-ot olvasook, és ez sokkalta jobb, mint Hourglass. :) Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. :)
Ma beszéltem Puskás Fannival is, megbeszéltük, hogy mi a helyzet a másikkal, stb. :) Most épp sütit eszek. : D Apával elmentünk venni, és hát így lett az, hogy eszek. :D Aztán lassan majd elkezdődik az X-faktor, amit várok. :) Vastag tesóknak szurkolok meg Wolf Katinak, illetve aki a kedvencem, az nem más, mint Király L. Norbi. :) <3
Azthiszem, hogy ma ennyi dolog történt. :) Szeretlek titeket. :) Pusziii. :) Nika.

2010. november 1., hétfő

November 1, hétfő.

Sziasztook. :)
A probléma az, hogy mesélnék nektek, csak nem nyilvános. xP Szóval bocsi, de aki ismer, az úgyis tudja, hogy épp mivan velem. :)
De hogy ti is tudjatok rólam valamit, hogy újabban mi van velem...
Tegnap ottaludtam Biánál, legjobb sulisbarátnőmnél. :) Nagyon köszönöm ittis, hogy ottlehettem. (LLL) Elmentünk tekére, és ottmeg találkoztam Ákossal. *-* Vele már régebbóta beszélek msnen, és végre találkoztunk. :) (Ő szentlászlói, énmeg vadkerti, és nemis egy suliba járunk, itt az oka, hogy eddig miért nem találkoztunk)
Tökjól elbeszélgettünk, és még a karkötőőjét is nekemadta. :) Köszönöm. <3
Holnap viszont...MEGYEK ÜRÖMREE! :) Ottlakik az msnes legjobb barátnőm, Berszán Fanni. :) Nagyon régóta beszéltünk arról, hogy kéne találkoznii. :) És most végre sikerül. ^^ Holnap indulok, és csütörtökön jövök. :) Nagyon nagyon szeretem őt, és kegyetlenül készvagyok, hogy találkozunk .:)
Azt hiszem, ennyi a lényeg, hogy azóta mivanvelem, mióta nem írtam. :)
Szeretlektiteket. <3 Puszii. :) Nika.

2010. október 9., szombat

Október 9, szombat.

Sziasztok ! :)


Na akkor. :D Eléggé sokminden történt velem. Csalódásom is volt, stb. De mostmár jólvagyok. :) 
Igazából ennyi. :D 
Pápáá. Nika.

2010. szeptember 12., vasárnap

Szeptember 12, vasárnap.

Szijasztook.


Nos, reggel felkeltem, és németet tanulgattam. :D Aztán 11 körül felöltöztem, és kajáltunk. Utána 1re mentem dolgozni, és faintos volt. :D Végül 8kor hazaértem. :) Ma ennyi történt. :S De majd holnap tuti jobblesz. ^^ Szijasztoook. Nika.

2010. szeptember 3., péntek

Szeptember 3, péntek.

Sziasztok ! ^^

Mai napom tiszta jó volt. - Írtam ezt azért is, mert Mária mondta, és mert így is van. :D (Mária = reálos Bibós, barátnőm :)) Ma éppen suliban folpakkal (nemtudom a helyesírását, bocsi) körbetekertek, és vicces volt. :D Képzeljétek el, hogy táncra jár velünk Trepák Timi, vele régen együtt fashion dance-eztem, és elkezdi így, hogy: Te vagy az, akit az aulában végiggurigattak folpakkal? : D Mondom, igen. xD
Vicces. :D Táncon állítólag nem vagyok összekapva. Pedig igen. :O Szerintem. De mindegy.

Ma ittalszok Máriánál. ;D Tök JÓ lesz. :D ÉS MÁR AZ. :D Na, Mária, remélem örülsz. (LLL) :D
Azthiszem a mai napról ennyit érdemes mondani. :D Egyrészt picit álmos vagyok, de ezt Mária kikúrálja, másrészt nem volt semmi érdekes ma ezeken kívül. :D Na pápááá. Nika.

2010. szeptember 2., csütörtök

Szeptember 2, csütörtök.

Hello ! 


Na, mai napom tök jó volt. ^^ Suliban végig hülyültem a többiekkel, és Vanda átment reálra. :O Kaptunk 2 új osztálytársat, - az egyiket még tegnap - , és ők is aranyosak. :) Khm. Korsós Márk tejfölnek hív, ahogy Zsolti is. :O [Makai]Szóval, NEM VAGYOK TEJFÖL. Remélem érthető voltam. :) Osztálytitkár lettem. :O Meglepődtem, de teccik. :)


Ma voltam boltban is, füzeteket venni. Tibivel találkoztam. :) [Volt osztálytárs.] Aranyos volt, beszélgettünk, és megállapította, hogy még mindig nem vagyok normális, hanem ugyanolyan hülye maradtam, mint voltam. :D Erre büszke vagyok. ;D


Igazából szívemcsücskei, mára ennyit tudok mondani. :S Mert...Nem történt semmi különös. :) * Hapciztam, szóval igaz * Úgyhogy mentem. :) Sziasztok. Nika.

2010. szeptember 1., szerda

Szeptember 1, szerda.

Sziasztok !


Nos, egyszerűen imádom Bibót. :) Szerintem nagyon jó suli, és Osztályfőnökünk szerint nagyon jó tanárokat kaptunk. Jó, azt is említette, hogy némelyik nagyon szigorú, és nagyon kell nála folyamatosan tanulni, de én ezt nem bánom. A tanulás nem borzalmas. Mármint, egyszerű. :) Szóval akarat kérdése, és én akarni fogom, így sokkal könnyebb lesz. :)


Suli után bennmaradtam egy picit Halason, és Lady GaGával [Füle Anita, osztálytárs. A végzősök nevezték el Lady GaGának, mivel egy icipicit hasonlít rá.] nézem magamnak nadrágot. Végül az idő nem engedte, ezért csak füzeteket vettem vele. :) Itt is megköszönöm, hogy eljött velem. :) 


Miután hazaértem, és megkajáltam, beborítottam a könyveimet, és a füzeteimet megcímkéztem. ^^ Ezek után bementem a városba drága öcsikémmel, Mátéval, hogy vegyünk nekem tesinadrágot. :) Ebből az lett, hogy Máténak vettem egy hajlékony vonalzót - Állítása szerint mindenkinek ilyen van az osztályban, de istenem ! 3. osztályos ! plusz még vettem magamnak egy párducmintás meleg, cipzáros pulcsit, aminek nagyon örülök. Így holnap már nem megyek el nadrágot venni, mert helyette egy pulcsit választottam. :) A tesinadrágot is megvettem, meg még hazahoztam pár innivalót. :) 


Az osztályomat mérhetetlenül imádom ! De komolyan ! Mindenki olyan aranyos velem. :) Kivéve Ármin. *durcásfej* Mert mikor az iskolalátogatási papírra vártam, hogy megírják - Még nincs meg a Bibós diákigazolványom - mindig csikizett. De wáá. Azthittem megverem. :D De persze tudja, hogy a legjobb barátnak szinte mindent megbocsátok. ;)


Na igen. Mivel szivatnak minket, ezért holnap ebben az öltözékben kell megjelennünk - Szerintem totál vicces xD - : gumicsizma, láthatósági mellény, úszószemüveg, úszósapka. Vicces lesz, de várom. :D Na, akkor én mára ennyi beszámolót tudtam nyújtani, mert ma már nem fog velem történnni semmi igzi. :) Köszi, hogy elolvastatok :). Puszi, Nika.

2010. augusztus 31., kedd

Augusztus 31, kedd.

Sziasztok !


Na, holnap suli. Igen, hülyének lehet tartani, de én várom. :) Természetesen csak a barátok miatt, nem a tanulás végett. :D Mivel NEM VAGYOK stréber, attól eltekintve, hogy szorgalmasan szoktam tanulni. Mert szerintem senkinek nem kell bebizonyítanom, hogy nem vagyok teljesen 100as. :D Szóval várom. Nos, hajrá Bibó. ;) Kápráztass el !


Ma voltam manikűrösnél, és szerintem szép lett a körmöm. Képet nem tudok mutatni, ezért bocsi, de röviden leírom : lila és rózsaszín, fekete kontúrral, illetve benne egy kis sárga virággal. Remélem, hogy a többieknek is tetszik / tetszeni fog. :)


Ma volt tánc, és szeptembertől pedig pénteken lesz a másik edzés. :) Ez jó, mert akkor legalább nem kell a sulira figyelnem annyira, bár ha minden igaz, és eléggé komolyan veszem a feladatot, akkor ugye segédtanár leszek, ami azzal jár, hogy kedden kell nekem tartanom a táncot. :) Remélem, hogy összejön. ^^ 


Reggel Halason is voltam, megismerkedtem Kacsí osztálytársaival, barátaival. Nagyon kedvesek, és aranyosak. :) Azt hiszem, már most megszerettem őket. :) 


Álmos vagyok, ezért bocsánat, de most elmegyek aludni lassan. :) Na, sok sikert mindenkinek a holnaphoz, a jövő évhez ! ;) Nika.

2010. augusztus 30., hétfő

Augusztus 30, hétfő.

Sziasztok :)


Most jelenleg nézem a Barátok Köztöt. Nyugi, nem vagyok fan, de ha néha odakapcsolunk, akkor megnézem. :D Ma így történt. :D


Holnap reggel indulok Halasra Kacsíval, és Nyunyolínóval.:) Várom már nagyon. :)


Bátyóval közöltem, hogy évnyitón nem fogok odamenni hozzá, hacsak ő nem jön oda mellém. Mert megharagudtam rá. De ez külön történet. ;D És igenis, KOMOLYAN MONDTAM.


Képzeljétek ! Megkaptam az új kiscicámat Kacsíéktól. ;) Garfield a neve, és imádom. *_* Olyan édes ! Mindig odadörgölőzik a lábamhoz, és áhw. :)


Nos, azthiszem mára ennyit tudok mondani. :$ De jelentem, hogy meggyógyultam. :) 


Sziasztok, puszi. Nika.

2010. augusztus 29., vasárnap

Augusztus 29, vasárnap.

Na hello. : )

Képzeljétek ! Kedvenc írómmal nagyon jó barátságban lettem. :) Kozma Vivinek hívják, de inkább ha azt mondom, hogy AliceCarror, lehet többet mond nektek. :D Nos, ha véletlenül mégsem, akk a figyelmetekbe ajánlok néhány Twilight fanficet, amiket ő írt. ;) [ Természetesen, van ahol Puszmó, és Kizzy is segít neki :) ]
Felsorolom a blogjainak a címét: ;D Előre is jó olvasást ! 
Nekem ez a két kedvencem. : ) A bejegyzéseiben viszont felsorol több blogot is, azokat nincsen kedvem belinkelni, de olvassátok el, mert megéri. :)
Amúgy a keresztanyáméknál aludtam tegnap, illetve ma is. - Elméletileg. Mert lehet, hogy ma otthon brownie-t szeretnék sütni, és ugye akkor nem lesz kedvem kinnaludni. :D Msn-en is azért olyan zizi a nevem, meg azért írok olyan furán, mert nem otthon vagyok. : )

Igen, volt ezelőtt egy blogom, a címe : www.nikalice.blogol.hu Ha többet szeretnétek rólam tudni, akkor olvassátok végig. :) De ODA NEM FOGOK TÖBB BEJEGYZÉST ÍRNI. Miért? Mert ez jobb. ;)

Holnap elméletileg átmegyek Halasra Nyunyoohoz [Szabadi Tomi, leendő osztálytárs, jófej. De semmi több !] hogy hülyüljünk. :D Bár, ha ilyen gáz lesz az idő, nem hinném hogy átmennék busszal. :S Majd még eldöntöm. :) Kedden is megyek Halasra, legjobb barátnőmmel, Kacsíval. :) Meg szerintem Nyunyolínóval [Táncos, egy csoportban van velem, Kacsí osztálytársa. Bírom a fejét. :)] is. ^^
Valamint szerdán is megyek reggel Halasra...Ahogy minden reggel június elejéig. -.- Suli, igen. :D De túl fogom élni, és kész. Nem szúr ki velem senki. ;D

Tegnap megnéztem Eclipse-t. Nos, jó volt. De ennyi :D. Nem áradozok róóla, bár a vége volt a legjobb. A harc. Máriával [Leendő évfolyamtárs, 8 évig évfolyamtársak voltunk, imáádom.(LL)] végig röhögtük az egészet :D. De 2 dolog biztos; New Moonnál sokkal jobb volt, és Team Edward. <3 
[Pontosabban én Jasperért vagyok oda, főőőleg Aliceért.De ha választani kell, hogy Jacob- hányinger -, vagy Edward, akkor egyértelműen Edward. ;D]